Archívum

[2012-04-27] Erzsébet-tábor

Az Erzsébet-program keretében több tízezer gyermek számára nyílik meg 2012 nyarától a kedvezményes táborozás lehetősége.
Úgy gondoljuk, hogy az Erzsébet-táborral családok tízezreinek segítünk, hiszen a táborok ideje alatt – míg a szülők dolgoznak – vigyázunk a gyermekekre, és ellátást biztosítunk számukra. A táborokban olyan alapértékeket határoztunk meg közösen, mint például a környezettudatosság, a kultúra, hagyományok őrzése, ápolása és az egészségmegőrzés.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1 milliárd forint értékben hirdette meg az Erzsébet-tábor pályázati kiírásait.
Április elején családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek illetve iskolai csoportok számára nyílt meg a jelentkezés lehetősége 1-től 8. osztályos korosztályig.



[2012-04-27] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Emléknap; Több százezer dolgozó fizetése csökkenhet júliustól; A Pick Szegednél is elmaradt bérkompenzáció; Krízishelyzetben van a magyar húsipar.


[2012-04-26] Ujjé, a Ligetben nagyszerű!

A Postás Szakszervezet szeretettel várja tagjait és hozzátartozóikat május elsején, immár hagyományos majálisán, a Városligetben.

A következő linken elérhető térképen bejelöltük a Postás Szakszervezet helyét: "Posta-Távszak".

Térkép megtekintése (letöltése) >>

A program az alábbiak szerint alakul:

11.00- 12.00 Nagygyűlés a városligeti napozóréten a színpadnál
12.00- 13.00 Mystery Gang koncert
13.30- 15.00 Fórum a konföderációs sátorban az országgyűlési frakciók vezetőivel
15.00- 16.00 Irigy Hónaljmirigy koncert

Megújult hangulatban várja a ligetbe látogatókat az Ízek utcája és a Mesterségek utcái is.

Kellemes időtöltést, majálisozást kívánunk!


Postás Szakszervezet


[2012-04-26] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MSZOSZ: a dolgozók 80 százaléka rosszul jár; Hatalmas tömeg készül Orbánék ellen; Ha félelemben élnek a munkavállalók, nem lesz kreativitás; Szövetségbe tömörül két vasutas szakszervezet; A PDSZ levélben fordult Hoffmann Rózsához; Hunalpa: nem kapták meg bérüket a régi Malév alkalmazottak.


[2012-04-25] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MSZOSZ: elviselhetetlen terhet jelenthetnek az adóemelések; Orbán a magyarok fegyelmezettségéről - az MSZOSZ Orbán cinizmusáról; Széll Kálmán-terv 2.0-ról, a szolidaritásról és május elsejéről; Fizethetünk a bérünkért is; Szakszervezetek: tömegek rokkannak bele az újabb adókba; Nyílt levélben fordultak az érdekvédők a miniszterelnökhöz; A Dunaferrnél felfüggesztették a tervezett sztrájkot.


[2012-04-24] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Csökkenthető a szabadság a szakszervezetek nélkül is; Szakszervezet vs üzemi tanács: szűkülő kollektív jogok; Tiltakozik a vasúti járatritkítások miatt a PVDSz; Kisajátítanák a múltat is.


[2012-04-23] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: KSH és a valóság; Megállapodtak a katonák béréről: "kemény, de korrekt" tárgyalás volt; Levélben panaszkodnak Szalai Annamáriának az MTI-sek; Szalai Annamária válasza az MTI-s érdekvédők nyílt levelére.


[2012-04-20] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Szakszervezeti válasz az iskolaőrség-ötletre; Dr. Szabó Ferenc, Horváth István Tóth László új könyvben a kohászatról; Csökkenthető a szabadság a szakszervezetek nélkül is; A kormányzat meg akarja semmisíteni a rendőr szakszervezeteket.


[2012-04-19] Kézbesítők kérdéseit várja a tagozat

Május 14-ére tervezi következő értekezletét a Postás Szakszervezet Kézbesítő Tagozata.  Az ülés napirendjén a címezetlen nyomtatványok, a kézbesítők leterheltségének és a kézbesítés jövőképének kérdései szerepelnek. A témákkal kapcsolatos kérdéseket, problémákat, észrevételeket és javaslatokat a kezbesitotagozat@gmail.com címre várja Benedek László tagozatvezető.


[2012-04-19] Díj az emberségért

Ritka emberi gesztus hatására alapított díjat „Az emberért” néven a Kiskunhalasi KSZB.
Horváth Mária Zsuzsa, kitüntetett kollégánk, rendszeres helyettesként dolgozik. Őt és a „segéderőt”, Mátyást (a gépkocsiját), mindenki ismeri a körzetben. Ha valahol baj van, Zsuzsa és Mátyás indulnak orvosolni azt.
Zsuzsa 31 éve postás és szakszervezeti tag. Szakmai munkája kiváló. Emberből van teljesen, utolsó garasát is odaadná, ha rászorultat lát.
2011 decemberében elhatározta, hogy mivel vannak nála nehezebben élők, a karácsonyi ajándékba kapott Paletta utalványt egyik kollégája három gyermekének adja.
Ez a tett sarkalta arra a kiskunhalasi KSZB titkárát, hogy megalapítsa „Az emberért” díjat.
Horváth Mária, mindenki Zsuzsája április 14-én, a kishivatali értekezlet keretében vehette át a hollóházi vázát egy gyönyörű virágcsokor kíséretében Unicska Józsefnétől.


[2012-04-19] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MSZOSZ kiadvány az új Munka könyvéről; Drasztikus változások az új Munka Törvénykönyvében; Folyik a sakkozás a MÁV cégeivel.


[2012-04-18] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Bocsánatkérést várnak Réthelyitől a lenyugdíjcsalózott vegyészek; Tulajdonosi, irányítási részesedést kell átadnia a Gyulai Húskombinátnak; "Intézményesen csökkenti a kereseteket az új munkatörvénykönyv"; Korai tanulószerződés, külső gyakorlat - módosítást javasol a PDSZ; Taxisügy: az irány jó, az ütemezést vitatják.


[2012-04-17] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Négy szakszervezeti szövetség tüntet május 1-jén; Szakszervezeti május 1.; Budapesti tüntetéssel ünneplik május elsejét; Gigatüntetéssel ünneplik a munkát; Majális helyett követelések; Szaképzési törvény: elnéptelenednek a tanműhelyek?; A pedagógusnapon együtt demonstrálnak a közoktatási szakszervezetetek; PDSZ: meg kell előzni a szigetszenmiklósihoz hasonló botrányokat; Nehéz kérdés előtt az európai szakszervezetek; Toborzás egyszerűen, hatékonyan, mégis kis költséggel - A hirdetés nem elég, de fejvadászra nem költene?; Heti négy munkahely szűnik meg a Malév csődje miatt.


[2012-04-16] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Pattanásig feszült a helyzet a Gyulai Húskombinátban; Befejeződött a 24 órás sztrájk a Dunaferr három üzemében; Háromnapos sztrájk jöhet: százak tehetik le a munkát Dunaújvárosban; A bíróság hatálytalanította a munkáltató jogellenes határozatát; Új menetrend; Nehéz kérdés előtt az európai szakszervezetek.


[2012-04-13] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Sztrájk kezdődött a Dunaferrnél; Huszonnégy órás sztrájk kezdődött a Dunaferr három üzemében; Tiltakoznak a vasutasok – Tények-riport; Vita az egykulcsosról: a szakszervezetek progresszív adózást akarnak; Az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalan és aránytalan; Nem lehet akárkitől elvenni 10 nap szabadságot.


[2012-04-12] Az űrhajózás napjára...

Ebből az alkalomból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében, stílszerűen a Simonyi Károly teremben szakmai előadásokat tartottak a magyar űrkutatás-űrhajózás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Kovács Kálmán, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke moderálásával - és előadást is tartva - többek között Pap László, az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke, majd Both Előd, az NFM Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója, illetve a MASAT-1 fejlesztői (pl. Horváth Gyula, Kovács Zoltán, Dudás Levente) tartottak érdekes előadásokat. Azokból megismerhettük a magyar műszaki tudományok fejlődésének mérföldköveit, amelyek eredményei elvezettek a MASAT-1 sikertörténetéhez. Megtudhattuk, hogy a magyar fejlesztésű, mintegy 1 kg tömegű, 10 cm élhosszúságú, kockaformájú műhold szinte minden porcikája magyar. Egyedül a napelemek származnak importból, illetve magyar tervek alapján a szilícium-alapú chipek kivitelezése történt külhonban.
A szakmai fórum zárásaként az épület aulájában bocsátották forgalomba a Hefelle Glória grafikusművész által megálmodott alkalmi bélyeget, a hozzátartozó borítékkal és bélyegzővel. A bélyegkép főmotívuma a Masat-1, melynek hátterében a Föld és a magyar nemzeti zászló látható.
 A Magyar Nemzeti Bank is bemutatta numizmatikai újdonságát, a Bohus Áron tervezte 1000 forintos címletű kupronikkel emlékérmét, mely ugyancsak az első magyar műhold pályára állása alkalmára született. Az emlékérme a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató sorozat nyolcadik tagjaként került kibocsátásra.
 Az emlékérme előlapján, a Masat-1 jeleit fogadni képes antenna stilizált ábrázolása látható. Az antenna ábrázolása felett a „MAGYARORSZÁG” felirat, az „1000” értékjelzés és a „FORINT” felirat, az ábrázolás alatt a „2012” verési évszám és a „BP.” verdejel olvasható.
Az emlékérme hátlapján a működésben lévő Masat-1 stilizált ábrázolása látható, háttérben a Föld bolygó Európa felőli felülnézeti részletével, melyen Magyarország területe kiemelve jelenik meg. A műhold ábrázolása alatt a „MASAT-1” és az „AZ ELSŐ MAGYAR MŰHOLD” felirat olvasható. Az emlékérme bal felső sarkában Bohus Áron tervezőművész mesterjegye található.


[2012-04-12] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Állampapírt tukmálnának rá az alkalmazottakra; PSZ: nincs fedezete az iskolák államosításának; BDSZSZ: az államnak először a bölcsődei normatívák finanszírozását kellett volna rendeznie.


[2012-04-11] Biztos munkahelyet, tisztes megélhetést!

Az igazságtalan adórendszer, az új Munka Törvénykönyvében, a szolgálati törvényekben és a közszolgálati tisztviselői törvényben szereplő munkavállalói jogok csorbítása és a további munkahelyek megszüntetése elleni tiltakozásul, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) demonstrációt szervez 2012. május 1-jén 10 órára, Budapestre a Városligeti fasorba.
A tüntetéssel az a célunk, hogy felhívjuk a kormány és a politikai pártok, valamint a közvélemény figyelmét a magyar társadalom valódi problémáira: a munkahelyek tömeges megszűnésére, a munkavállalók kiszolgáltatottságára, a közösségi szolgáltatások (egészségügy, oktatásügy, közlekedés stb.) leépülésére és már a középosztályt is fenyegető elszegényedés veszélyére. Minden kormányzati ígéret ellenére mára egyértelművé vált, hogy az egykulcsos adórendszer rontja a munkavállalók helyzetét, növeli a félelmet és a bizonytalanságot.
Követeljük, hogy a kormány tegye igazságosabbá az adórendszert, biztosítsa az alacsonykeresetűek nettó bérének növelését!
Követeljük, hogy valódi érdekegyeztetés keretében dolgozza ki a kormány a Munka Törvénykönyvéhez kapcsolódó módosításokat. Az érintettekkel folytatott tárgyalásokat követően változtassa meg a közszolgálatok területén életbe lépett munkavállaló- és szakszervezet-ellenes szabályokat.
Követeljük, hogy a kormány ne szüntessen meg több munkahelyet és biztosítson védelmet a munkájukat elvesztő embereknek!
Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy együtt képesek vagyunk eredményeket elérni a kormánnyal és a munkáltatókkal szemben. Csak együtt védhetjük meg munkahelyeinket, együtt léphetünk fel a kiszolgáltatottság ellen!
 Ezt a közös akaratot fejezzük ki a munka ünnepén a demonstrációval, melyre várunk mindenkit, és kizárólag szakszervezeti zászlók alatt követeljük együtt: „Biztos munkahelyet, tisztes megélhetést! Működő és elérhető közszolgáltatásokat!”.

Budapest, 2012. április 5.


Autonóm Szakszervezetek Szövetsége
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma


[2012-04-11] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Biztos munkahelyet, tisztes megélhetést! Működő és elérhető közszolgáltatásokat!; Figyelmeztető sztrájkot hirdetett a SZAKSZ.


[2012-04-10] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Óriási tüntetésre készülnek a szakszervezetek; Bérkompenzációért tüntetnek az Auchan dolgozói; Sztrájkolnak az Auchan dolgozói - elbocsátás lesz a vége?; Tüntetés az Auchannál: de miért nem Matolcsynál reklamál szakszervezet?; A vasúti járatritkítások ellen tüntettek Komáromban; Demonstrálnak a Metro dolgozói; Bérkompenzáció elmaradása miatt tüntetnek a Metro budaörsi áruházánál; Általános sztrájk a Dunaferrnél, ha a bértárgyalások nem járnak eredménnyel; Kilakoltatják a lázadó szakszervezetet, az új lakó Mária Rádió; Az akarnokság időzített bombája - a pedagógusok módosítást kérnek.


[2012-04-06] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Az első független szakszervezetre emlékeznek; Új szakszervezet alakult az MTVA-ban; Képtelenség fenntartani az egykulcsos adót; A PSZ szerint is rossz az új rendszer; Az állami átvétel miatt maradnak el bérek?; Ki választhat igazgatót és mi alapján?; Tűzoltók panasza - elmaradt bérük után kamatot ígérnek nekik; Nincs béremelés az Auchannál.


[2012-04-05] Demonstráció

Demonstrációt jelentett be a Húsvét előtti péntekre, azaz április 6-ára a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) METRO-nál képviselettel rendelkező alapszervezete.
Demonstrációra készül a Húsvét előtti szombaton, április 7-én a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az AUCHAN Magyarország Kft-nél képviselettel rendelkező alapszervezete. A demonstrációra az áruházlánc óbudai áruháza előtt kerül sor.

A METRO, illetve az Auchan dolgozói azért döntöttek a demonstráció mellett, mert a 2012. évi bérfejlesztésről szóló tárgyalások hónapok óta eredménytelenek: a bértárgyalásokon ugyanis nem született egyezség a szakszervezet és a vállalat vezetősége között.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szolidaritását fejezi ki az Auchan, a Metro áruházak és a kereskedelemben dolgozó valamennyi érintett dolgozónak, akiknek munkáltatója nem adta meg még a kompenzált béremelést sem, vagy cserébe elvonta csekély juttatásaikat. Az MSZOSZ egyetért, és támogat minden olyan fellépést, amely a munkások jogos követeléseinek és érdekeinek védelmében történik.


Eredménytelen bértárgyalások miatt pénteken demonstráció lesz a budaörsi Metro-áruház előtt >>


Az elmaradt bérkompenzációjuk miatt demonstrálnak az Auchan dolgozói >>


***


[2012-04-05] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Az MSZOSZ elnöke igazat ad a munkáltatóknak; Az Auchannél és a Metrónál is sztrájk lesz; Metro vezetősége szerint konstruktívan tárgyaltak a szakszervezettel; Kompenzációért tüntetnek az áruház előtt; Nem megy a bérkompenzáció az Auchannál; A Dunaferr szerint a béremelésről már megegyeztek a szakszervezettel.


[2012-04-04] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Utcára vonulnak az Auchan dolgozói; Dunaferr: korai a sztrájk, van lehetőség a tárgyalásra; A budaörsi Metrónál is demonstrál a KASZ; Közleményt adott ki az Auchan Magyarország Kft.; Sztrájk? A felrúgott kollektív miatt bepipultak a buszsofőrök; Aláírásgyűjtés Barcikán; Demonstráció Balassagyarmaton a vasútállomásnál; Vasúti járatcsökkentés ellen tiltakoztak Balassagyarmaton; Csalódott az LMP a szakszervezetekben; A bejelentés nélküli munka visszaszorítása a fő cél - Mi lesz a bérkompenzáció ellenőrzésével?


[2012-04-03] Az Osztrák Posta a levélkézbesítők valósidejű leterheltségének mérését tervezi

Az Osztrák Posta vezetője, Georg Pölzl arról adott tájékoztatást, hogy a Levél üzleti területen tervezett átfogó átalakítási intézkedések a kézbesítők munkáját is érintik. Azt tervezik, hogy a csomagkézbesítőkhöz hasonlóan a levélkézbesítők munkáját is mérni fogják. A csomagkézbesítők eddig is rendelkeztek egy mobil, adattárolásra és rögzítésre alkalmas készülékkel, melynek segítségével nyomon lehetett követni tevékenységüket. A levélkézbesítőknek eddig csak a területet jelölték ki, melyet be kellett járniuk, anélkül, hogy a valós időráfordítást mérték volna. Georg Pölzl úgy nyilatkozott, hogy szükség van a hatékonyság növelésére, mivel kompenzálni kell a növekvő, munkabérből adódó költségeket.
A szakszervezetek egyelőre nem értenek egyet a tervezett intézkedéssel.


Forrás: Magyar Posta Nemzetközi Hírlevél


[2012-04-03] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: A Mercedestől a Dunaferrig; Kétórás figyelmeztető sztrájk az ISD Dunaferrnél; Sztrájkoltak az acélmunkások a Dunaferrnél; Sztrájkra készülnek a felháborodott buszosok; Béremelésért tüntetett a DÉMÁSZ Szakszervezet; Aggódnak a művészeti szakképzésért; Megújulás előtt áll a szakmai kamara és az ágazati párbeszéd bizottság viszonya.


[2012-04-02] Átalakulás előtt áll a hazai postai piac

Az egyetemes szolgáltatás megmarad, az ötven gramm alatti levelek kézbesítésében versenytársakat kaphat a Magyar Posta.
Jövő év elején megnyílik a postai piac, és ez új kihívások elé állítja a nemzeti szolgáltatót. Az Európai Unió irányelvei azonban lehetőséget biztosítanak a további kiszámítható működésre, és a versenypiacon is egyre erőteljesebb a Magyar Posta jelenléte.



[2012-04-02] Újra lesz focicsapata a Postásnak

Felélesztette az 1980-as években megszűnt labdarúgó-szakosztályát a Postás SE.
Az egyesület a hétfői közgyűlésén döntött az alapításról, és arról is, hogy a régi-új szakosztály elsősorban az utánpótlás-fejlesztéssel foglakozik majd.
A klub hétfői közleményéből kiderül, hogy bízva a társasági adókedvezményekre (TAO) vonatkozó pályázat eredményességében, a labdarúgással párhuzamosan a futsalt is felvette a szakosztályok sorába. A szakosztály szakmai vezetője Ferenczi Attila lett.


Forrás: mti


[2012-04-02] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Sztrájkveszély a Dunaferrnél; Ellenzi a csekkdíj bevezetését az MSZOSZ Nyugdíjas Szervezete.