Archívum

[2012-10-31] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Irreálisak a pedagógusok követelései?; Egy hét múlva kiderül, ki tárgyal a dühös tanárokkal; "Szégyellje magát Pécs polgármestere!".


[2012-10-30] Elfogadták a Postatörvényt

A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.
A képviselők 254 igen szavazattal, 100 nem ellenében és tartózkodás nélkül fogadták el Németh Lászlóné fejlesztési miniszter erről szóló előterjesztését.  Az új postai keretszabályozás 2020 végéig egyetemes postai szolgáltatóként határozza meg a Magyar Postát, amit a tárcavezető indoklásában azzal magyarázott, hogy a piaci nyitás mellett továbbra is szükség van egy olyan szolgáltatóra, amely biztosítja a mindenkinek elérhető és megfizethető hagyományos postai szolgáltatásokat. A törvény állami kompenzációt tesz lehetővé a Magyar Postának, hogy a szükséges, de a piaci alapon meg nem térülő szolgáltatások miatt kieső bevételeit pótolja.


(MTI)


Forrás: profitline.hu


A Magyar Közlöny 149/2012. száma innen tölthető le pdf állományként, mely tartalmazza a 2012. október 29-én elfogadott Postatörvényt >>


[2012-10-30] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Minimálbér-emelés: bekavartak a cafeteriával; A SZEF megfontolja az országos közszolgálati sztrájk lehetőségét; Sztrájkhangulatban a pedagógusok; Autonómok: a munkahelyteremtéshez befektetői bizalom kell; Sztrájkolhatnak a BKK szakszervezetei; A BKV Liga-Munkástanács Szövetség közleménye; November 20-án közös akciót tartanak a visegrádi országok orvosszakszervezetei; Lázár András: a PHDSZSZ folyamatosan kiállt a közpénzek átlátható elköltése mellett; Munkaügyi vita a Malév-utód cégnél; Képtelenség a kormányzat terve - Mendrey.


[2012-10-29] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Korengedmény, korkedvezmény: így éledhetnek újjá a korábbi nyugdíjszerű ellátások; Az MTVA szerint a szakszervezeteket megfelelően tájékoztatják a csoportos létszámleépítésről.


[2012-10-26] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MSZOSZ: hatszámjegyű minimálbért!; A korengedményes nyugdíj újbóli bevezetését javasolja az MSZOSZ; Visszahozná a korengedményes nyugdíj intézményét az MSZOSZ; VDSZ: A szakszervezetek együttműködnének; PSZ: ne vezessék be a több tízezer állást megszüntető intézkedéseket!; Oktatási államtitkárság: zavart kelt a Pedagógusok Szakszervezete; Munkaügyi Bíróság: jogellenesen bocsátották el Szávuly Arankát; Megkezdődhet Gyulán a felszámolás?


[2012-10-25] A „Postások a Postásokért” Alapítvány felhívása

Kedves Postás Családok!

A Posta Alapítványunkat – többek között – azzal a céllal hozta létre, hogy anyagi támogatást nyújtson a postás családok árván, félárván maradt, valamint súlyosan beteg gyermekeinek a neveléséhez.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is szeretnénk – anyagi lehetőségeink szerint - hozzájárulni ahhoz, hogy az érintett családoknak szebb legyen a karácsonyuk, a békesség és a szeretet ünnepe.
A támogatásokra a fedezetet elsősorban a személyi jövedelemadó 1 %-ának – az Alapítvány javára történt – felajánlásából befolyt összeg biztosítja.
A „karácsonyi akció”-ról kérjük az elhunyt postás munkavállalók családjainak tájékoztatását is.
Ha mindkét szülő postás munkavállaló, mindketten jogosultak a segélyre.


Kérjük és várjuk azok jelentkezését, akik a fenti feltételeknek megfelelnek.


[2012-10-25] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Minimálbér: erre senki se lehet büszke, de...; Minimálbér-emelés vagy szja-csökkentés?; Strasbourgban pert vesztett az állammal szemben Szima Judit; A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének közleménye; Hogy lesz ebből béremelés? Hazárdjáték mindenki bőrére; Pénteken döntenek a Gyulai felszámolásáról.


[2012-10-24] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Nyílt levél a Gyulai Húskombinát Zrt. tulajdonosi köre részére; A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleménye; Sztrájkra készül a fél ország; Kezdődik: csak Somogyban 4800 pedagógus alakított sztrájkbizottságot; Németh Lászlóné egyeztetett.


[2012-10-19] Befejeződött az UPU 25. dohai kongresszusa

Záró plenáris értekezlettel és a módosított UPU okiratok aláírásával fejeződött be az UPU három hétig tartó 25. dohai kongresszusa. 170 ország (csaknem 2000 küldött, megfigyelő és vendég) képviseltette magát, ami az UPU 138 éves története során rekordnak számít. Több mint 500 benyújtott javaslatot és kongresszusi dokumentumot vitattak meg a résztvevők. Magyarországot az NFM, az NMHH és a Magyar Posta munkatársai képviselték. A kongresszus döntései nagyban befolyásolják az elkövetkező évek postai fejlődési irányait.



[2012-10-19] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: ÜNNEP ELŐTT - Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának közleménye; A Zala Volán szakszervezetei kockázatosnak tartják a Volán-társaságok összevonását; Nem lesz tagdíj a rendvédelmi karban; Tüntetők a ferihegyi gyorsforgalmi úton; HDSZ: gyors cselekvéssel menthetők meg a gyulai munkahelyek; Béremelést szeretnének a pedagógusok; Megdöbbent a cafetéria lefejezésén a VDSZ; Vasas szakszervezet: a lakosságot sújtják az intézkedések.


[2012-10-18] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MSZOSZ: Megszűnhet a cafeteria a Matolcsy-csomag miatt; Pataky: ezért nem mondunk nagyot a minimálbérről; Gyors cselekvéssel menthetők meg a gyulai munkahelyek; Egyre több vasutas megélhetése kerülhet veszélybe; Pedagógus-életpályamodell - nem volt szó halasztásról; Utcára vonulnak holnap a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet tagjai; Fórum munkavállalóknak - videó; Sajtóközlemény; Kapuvár sorsára jut a Gyulai Húskombinát is.


[2012-10-17] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Minimálbér - A szakszervezetek biztosak az emelés szükségességében; Vasmű - Sztrájk legyen, vagy valami más?; Jelképes béremelés várható; Állásbörze az Iparművészeti Múzeumban; Munkajogi tanácsadás Győrben; Húszszázalékos béremelést követelnek a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek; Asztalhoz ül az államtitkár a szakszervezetekkel; Elegük van: 20 százalékos béremelést követelnek; A Szülői Hálózat szolidaritását fejezte ki a pedagógusokkal; Rosszabb helyzetben vannak az egészségügyi dolgozók, mint betegeik; Példaértékű kollektív szerződést írtak alá Magyar Posta leányvállalatánál; Ingyenmunkát végeztetnek a felsőoktatásban?; A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet közleménye.


[2012-10-16] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Mennyivel emelkedhet a minimálbér?; Nem akarják emelni a minimálbért a munkaadók; A felszámolás allatt se állítanák le Gyulai Húskombinátot; A dolgozók kétharmadát elküldik Kapuvárról; Már csak a pedagógussztrájk következhet; Ki jár jól az iskolák állami átvételével?; Erre 20 éve nem volt példa; Választásokra készülnek az atomerőműben.


[2012-10-15] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: A visegrádi országok szakszervezetei Budapesten egyeztettek; A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkbizottságot alakít; Közösen tiltakoznak a közoktatási szakszervezetek; Brutálisan csökkennek a fizetések a Malév GH-nál; Milliárdokkal támogatnák a fiatalok munkába állását.


[2012-10-12] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Kapuvár: itt a vége?; Még van némi esély Kapuváron; A kormánypárti csúcsszakszervezet terve.


[2012-10-11] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Még nincs döntés a pedagógusbérekről; Pécsett nem lesz sztrájk?; Pedagógusok: megfenyegették a sztrájkra készülőket; Diszkriminálja a Malév GH az anyukákat a szakszervezet szerint; Az FDSZ állásfoglalása a CXC. sz. Nemzeti Köznevelés törvény hatálybalépésével kapcsolatban.


[2012-10-10] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Demonstráltak a Gyulai Húskombinát dolgozó; VSZ: a vasút biztonsága fontosabb a versenynél; Kongresszus vár a szakszervezetre; Az oktatásért felelős államtitkár tárgyalást kezdeményezett a szakszervezetekkel; Nem kapták meg minőségi bérpótlékukat egy dombóvári iskola tanárai.


[2012-10-09] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: MGYOSZ-MSZOSZ-kormány: gazdasági növekedés kell a foglalkoztatás bővüléshez; MSZOSZ: 2013-ra a minimálbér 100 000, a szakmunkás bérminimum 116 000 forint legyen; Pataky: feszültségeket generált a kormány a munkaerőpiacon; Két és félszer nagyobb a munkanélküliség a fiatalok körében; Egyhangú döntést hozott a Pedagógusok Szakszervezete; Etikai eljárást indítanának a főigazgató ellen.


[2012-10-08] A Francia Postát bírálják a szakszervezetek

A francia szabályozóhatóság, az ARCEP engedélyezte, hogy a Médiapost, a La Poste 100%-os tulajdonú leányvállalata alaptevékenységén kívül levélpostai küldeményeket is kézbesítsen. Az engedély 15 évre szól és meghosszabbítható. Eddig a Médiapost csak címezetlen reklámküldemények kézbesítésével foglalkozott. Tevékenysége kibővítésével a La Poste mintegy belső versenytársat hozott létre magának. A La Poste vezetése megerősítette, hogy ezzel a lépéssel nem csorbul a postai kézbesítők tevékenysége. Elsősorban arról van szó, hogy a jövőben a Médiapost tovább erősíti tevékenységét a cégeknek nyújtott személyre szabott és földrajzilag lokalizált kínálatában. A szakszervezetek tiltakoznak és azt várják a La Poste-tól, hogy nem él az engedély adta lehetőséggel, mivel abban a „social dumping” (szociális dömping – amikor természetes érdekeit védve a gyártó, szolgáltató az alacsonyabb bérköltségű területek felé fordul) veszélyét érzik, azt, hogy a csupán a könnyű profitszerzés érdekében szerezte meg az engedélyt a La Poste leányvállalata számára.

Forrás:
Nemzetközi Hírlevél 2012.10.08. (Hatósági Kapcsolatok Igazgatóság, Nemzetközi Kapcsolatok Osztály (CEP News 40/12, AFP)


[2012-10-08] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Egy szakszervezetnek kellene képviselnie a munkavállalókat - legalábbis az egyik szakszervezet szerint; Minden negyedik fiatal munkanélküli; Magyar és szlovák szakszervezetek tüntettek Esztergomban a tisztességes munkáért; Húsipari Dolgozók Szakszervezete: a gyulai, kapuvári munkahelyekért; Kedden tüntetnek Gyulán a húsipari dolgozók; Varga László - Fehér József: a közszférát sújtó újabb megszorító intézkedésekről; Galló Istvánné: elég volt, vegyen minket végre komolyan a kormány; Dönteni kellett: a számlákat vagy a bérpótlékot fizetik ki a pedagógusoknak; A köznevelési törvény további részeinek bevezetését is halasszák el!; Elfogyott a pedagógusok türelme; Borsik János: jelentős késésben van a bértárgyalás; Árva János: szakmaiatlan és átgondolatlan a kormányzat döntése; "Az Év Honlapja" pályázat.


[2012-10-05] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: A szakszervezetek nem ilyen ernyőt kérnek; Magyar Nemzet: 115 ezres minimálbért javasol a Munkástanácsok; Életpálya-modell: a PDSZ nem bízik az államtitkárságban.


[2012-10-04] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Vasas szakszervezet: új iparpolitika szükséges; A húsipar jövője: vissza a múltba?; Egységes Közlekedési Szakszervezet nem támogatja a buszágazat kiszervezését.


[2012-10-03] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Hogyan tovább szakszervezetek?; Országgyűlési vitanapot kezdeményez a PDSZ.


[2012-10-02] Titkárválasztás a miskolci Szállítási Üzem SZB-nél

2012. szeptember 28-án a Miskolci TTT Szállítási Üzem Alapszervezeténél választásra került sor, mivel Bacsó István, a korábbi titkár a jövőben a Miskolci Garázs vezetőjeként szakmai feladatainak megvalósítására koncentrál.
A testület megköszönte azt a fáradságot nem ismerő, áldozatos munkát, amit a szállítási területen végzett az elmúlt 12 évben, majd Balogh Sándort választotta meg titkárnak, aki eddig vezetőségi tagként, munkavédelmi képviselőként, az üzemi tanács, illetve a Központi Üzemi Tanács tagjaként képviselte a közösség érdekeit.


Pinczés Jánosné
TTT titkár     


[2012-10-02] A kultúra híd a generációk között

Szeptember 29-én került sor az immár hagyományos, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Idősügyi Tanács által megrendezett Idősek napi gálára a zsúfolásig megtelt Művészetek Házában. Az idősek megbecsülése, valamint az aktív és tartalmas nyugdíjas élet megvalósítása továbbra is célja a városnak, melynek érdekében a fiatalok és az idősek közötti hidat ezzel a rendezvénysorozattal is tovább szeretnék erősíteni. A város fiataljainak képviselői és az Ezüst-fürtök nyugdíjas verseny győztesei mellett nagysikerű összeállítással szerepeltek a miskolci nyugdíjas klub tagjai is, akik aktívan részt vesznek a város életében.

Köszönjük szép és szívet melengető szereplésüket!


Pinczés Jánosné
TTT titkár     


[2012-10-02] Tájékoztatás a Kollektív Szerződés 55. számú módosításáról

Tájékoztatom, hogy a Magyar Posta Zrt. (továbbiakban Társaság) és az érdekképviseletek mintegy három hónapig terjedő tárgyalássorozat eredményeképpen 2012. szeptember 27-én aláírták a 2013. január 1-én hatályba lépő Kollektív Szerződés 55. számú módosítását.

A Társaság életében az egyik legjelentősebb módosítás került aláírásra.
A tárgyalások és a módosítási javaslatok során a tiszta és jogszerű foglalkoztatás jegyében kiemelt szempontok voltak:
- a Munka Törvénykönyve 2012. évi változásai (ide értve az ehhez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket is) továbbá, 
- a módosítás segítse elő a liberalizációra való felkészülést, a piaci viszonyokhoz való rugalmasabb alkalmazkodást, a foglalkoztatási feltételekben történő egyenlőség biztosítását a Posta részére a piaci szereplőkkel szemben.

A tárgyalások megkezdésekor már történt egy KSZ módosítás, ez alapozta meg a további tárgyalások lehetőségét.
A Kollektív Szerződés 54. számú módosítása alapján 2012. július elsejétől a szerződés felmondására az Mt. szerinti, a korábbiaknál jóval rövidebb határidő vonatkozik (korábbi 6 hónap és a féléves fordulónapi felmondás lehetősége került törlésre).

A tárgyalások a következő kérdéskörök mentén zajlottak:
• Költségekre és létszámra ható szabályok
• Foglalkoztatásra ható szabályok
• Munkaviszonyhoz kapcsolódó változások
• Szakszervezeti tárgyalásokhoz kapcsolódó intézkedések
• Egyéb szabályok

A tárgyalások során a munkáltató vállalta, hogy az Mt. módosításához kapcsolódó pótlék változások miatt felszabaduló bértömeget nem vonja el, azt az adott területen alkalmazott minőségi ösztönzőbe visszaforgatja.

A KSZ módosítás végleges szövege jelenleg üzleti titoknak minősül. A változások részletes ismertetése egy általános kommunikációs és oktatási program keretében valósul meg, melyről a munkavállalók is részletes tájékoztatást kapnak várhatóan november hónapban.


[2012-10-02] Szüreti Kupa 2012

Eger-Tardoson került megrendezésre a Szüreti Kupa 2012 elnevezésű sportrendezvény 2012. szeptember 15-én. A szervezésre Eger 1 Posta munkatársai kaptak lehetőséget, a rendezvény helyszíne pedig a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Tardosi Ifjúsági és Sporttábor volt.

A megnyitót Rácz Tamásné igazgató asszony tartotta.

A résztvevők – Makó, Nyíregyháza, Encs, Miskolc, Jászberény, Hatvan, Eger-Füzesabony postásai – sakk, pétanque, túra, valamint női és férfi fociban mérhették össze tudásukat.

A kezdeti esős idő ellenére többen jelentkeztek túrázni, melynek végén egy, az idei olimpiához kapcsolódó kérdéssorra is ügyesen válaszoltak.
Az idén először egy új játékban is összemérhették ügyességüket a játszani vágyók, ez volt a pétanque, mely igen népszerű volt fiúk és lányok körében egyaránt.
A legizgalmasabb versenyszám azonban ebben az évben is a női és férfi labdarúgás volt, amit a vizes pálya tett még izgalmasabbá.
A fizikai és szellemi megpróbáltatásokat a helyi konyha által készített ebéd oldotta, amit az eredményhirdetés követett.

A díjakat Pinczés Jánosné ÜT elnök és Kapaló András, a Kelet-magyarországi Sportegyesület elnöke adta át.

A legeredményesebb versenyzők a következők voltak:

- sakk – Kubuczik Béla Nyíregyháza,
- pétanque – Baleda Edit Miskolc,
- női labdarúgás – Nyíregyháza,
- férfi labdarúgás – Makó csapata.

A túrázók közül a legjobb olimpiai hozzáértők Vanka Mihály, Vanka Mihályné, Purcselné Dusnoki Zsuzsa és Fodor Zsófia voltak.

Valamennyi résztvevő kellemes fáradsággal és szép élményekkel térhetett haza.


[2012-10-02] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Csak egy maradhat?; Hol húzódnak az  érdekek és hol az ellentétek?; Munkajogi információs rendezvényt tart az MSZOSZ; Mendrey: végzetesen kettészakad a közoktatás.


[2012-10-01] A Francia Posta és a párizsi metró együttműködése

Az RATP (párizsi közlekedési vállalat) és a Francia Posta azt tervezi, hogy kiszélesítik eddigi együttműködésüket, mely abból állt, hogy kísérleti jelleggel az ügyfelek a Simplon metróállomáson (4. vonal) átvehették könyvelt küldeményeiket (levél, csomag) a jegyárusító ablaknál. Az ügyfelek elégedettek voltak a szolgáltatással, s a metró alkalmazottai is úgy érezték, hogy munkájuk értékesebb és hasznosabb lett a postai szolgáltatás bevezetésével, mivel az utóbbi időben tevékenységük sokszor csak egyszerű információadásra korlátozódott. A postai szolgáltatást még 10 további állomáson kívánják bevezetni, bár konkrétan még nem nevezték meg azokat. A szakszervezetek tiltakoznak, mert véleményük szerint inkább a nyitvatartási időt kellene meghosszabbítani a postákon, és több postai dolgozót kellene alkalmazni.

Forrás:
Nemzetközi Hírlevél 2012.10.01. (Hatósági Kapcsolatok Igazgatóság, Nemzetközi Kapcsolatok Osztály - http://fr.news.yahoo.com)


[2012-10-01] Napi hírek a munka világából

A tartalomból: Reménytelennek tűnik a megállapodás a szakszervezetek és a cégvezetés között a vasműs bérekről; Nyomor, amerre csak a szem ellát; Ötszáz embert bocsát el a Magyar Telekom.