Archívum

[2014-12-18] A bértárgyalás margójára

Köszönetet mondok mindazoknak, akik személyesen is hozzájárultak a bértárgyalás előkészítéséhez, lefolytatásához, a megállapodás megkötéséhez bérjegyzékük másolatának beküldésével, a lojalitás-felmérésben való részvételükkel, a dolgozói vélemények tolmácsolásával. Még hosszasan sorolhatnám, milyen sokan és milyen módon támogatták munkánkat. Köszönettel tartozom a bérbizottságnak, a tárgyalódelegációnak és a választmánynak, akik kitartó munkával képviselték a dolgozói elvárásokat a sokszor heves szópárbajjá fokozódó tárgyalások során.


[2014-12-18] Megszületett a 2015. évre vonatkozó bérmegállapodás a Magyar Posta Zrt. és a postás szakszervezetek között

A Magyar Posta Zrt. vezetősége, valamennyi postás szakszervezettel egyetértésben, 2014. december 17-én megállapodott a 2015. évre vonatkozó bérfejlesztésről és a Választható Béren Kívüli Juttatás jövő évi keretösszegéről. A megállapodás értelmében a postai munkavállalók többsége, a 2015. évi keresetfejlesztés eredményeképpen, reáljövedelem növekedésben részesül.


[2014-12-11] Országos demonstráció

2014. december 15-én félpályás útlezárási akcióra hívunk Benneteket az ország minden megyéjében:

  - a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatáért,
  - a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjért,
  - a dolgozói szegénység felszámolásáért,
  - az elfogadható bérekért!


[2014-12-10] 35 éves a debreceni Postás Nyugdíjas Klub

2014. november 20-án ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a debreceni Postás Nyugdíjas Klub a Postás Üdülőben. A rendezvényen a tagságból csaknem százan vettek részt.


[2014-12-04] Téli szünet az Ex Libris Könyvtárban

Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, Könyvtárhasználóinkat, hogy az EX LIBRIS Könyvtári Alapítvány Bajza utcai könyvtára 2014. december 11. és 2015. február 3. között téli szünetet tart.


[2014-12-03] Bérkérdés: keretbe foglalva

Megkezdődtek a tripartit egyeztetések

Majdnem egy teljes esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottsága tagjai. Meglehetősen szűk keret áll rendelkezésre, hiszen az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adótörvényt, beterjesztették a 2015-ös költségvetést, és kevés idő maradt az egyeztetésre. Igaz, ez akár ösztönzően is hathat a partnereinkre.


[2014-12-03] Programajánló

Az EX LIBRIS Könyvtári Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket decemberi programjaira.
Helyszín: Magyar Írószövetség Könyvtára (1062 Budapest, Bajza u. 18.)


[2014-12-01] Véget ért a nyereményjáték!

A Postás Szakszervezet ez évi nyereményjátékának is az volt a célja, hogy tagjaink, szimpatizánsaink és a szakszervezeti tagság gondolatától ma még távol álló munkavállalók minél többet megtudjanak az érdekvédelmi tevékenységgel kapcsolatos jogokról és lehetőségekről, azokról a körülményekről, amelyek keretei között tisztségviselőink dolgoznak.