VI. A különválás után

Az 1990-es szétválás és az azt követő kissé zavaros időszak megértéséhez-úgy érzem -fontos tudni azt, hogy 100 évvel ezelőtt az akkori műszaki fejlődést felismerve a magyar királyi posta akkori vezetői azt látták jónak, hogy az addig egymástól elszigetelten működő postát, távírdát és távbeszélő szolgálatot egyesítsék. Mivel az 1800-as évek második felében a rádió, televízió és egyéb vezetéknélküli műsorszórás még nem létezett, ezek csak megvalósításuk után kerültek a postához. Az egyesítés idején -mint arról korábban már írtam -a postai dolgozóknak még nem voltak érdekképviseleti szervezetei, így azokat nem kellett egyesíteni. 1990. január 1-jével a vezetékes és vezetéknélküli távközlés levált a Magyar Postától és a Magyar Posta Vállalat leszűkített tevékenységi körrel folytatta tovább lakossági szolgáltatásait. Nála maradt a levél-, a csomag-, a hírlap- és a bélyegüzletág, továbbá a korábbi postai pénzügyi tevékenység, a postai kutatás, a postai adatfeldolgozás, a postai felnőttoktatás, az egyéb pihenő-szórakoztató tevékenység és az előzőekben felsoroltak ellátásához szükséges felvevő-, szállító- és kézbesítőszolgálat. 1993. december 31-vel a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Magyar Posta Vállalatot egyszemélyes állami tulajdonú részvénytársasággá alakította át, mely annak jogutódjaként Magyar Posta Részvénytársaság néven 1994. január 1- én megkezdte működését.

Az átszervezéssel három új nagyvállalat, több kft., alapítvány alakult, és értelemszerűen az eddig közös szakszervezet tagsága is három nagy és több kisebb szakszervezetet hozott létre. Az egyes szakszervezetek önállóságának messzemenő tiszteletben tartásával, meglévő érdekeik védelmére és érvényesítésére, a közös vagyon megőrzésére létrehozták a Postai, Távközlési és Műsorszóró Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét. A létrehozó szakszervezetek szándéka ezzel az volt: „hogy a leendő szövetség őrizze, védje és jelenítse meg azt az erőt, amelyet a három ágazatban dolgozók eddigi egysége – egyszóval a postásegység – évtizedek óta jelentett.

1990. május 26-án (már az országos parlamenti választások után) volt a Postai Dolgozók Szakszervezetének alakuló kongresszusa.
A Postás Dolgozóban Mezőfi László, a lap felelős szerkesztője tudósított a nagy eseményről: „Rendkívüli helyzetben, rendhagyó kongresszust tartunk. Politikai, gazdasági rendszerváltás időszakában vagyunk, nekünk pedig a negyvenöt éves, egységes Postás Szakszervezet átalakulásáról kell döntenünk. Rendhagyó, mert első alkalom, hogy a tagság maga készítette elő saját szakmai szakszervezetének önálló szabályát, a megalakítandó szakszervezet tisztségviselőit a korábbi gyakorlattól eltérően nem egy szűkebb testület, hanem közvetlenül a kongresszusi küldöttek választják meg. Ez a kongresszus tehát lezár egy több évtizedes korszakot és megnyit egy újat… Az új szakszervezet nemcsak a szakszervezeti jogokat gyakorolja, hanem a Posta Vállalat partnereként gyakorolja a dolgozói közösségek vezetésben való részvételi jogait is.”

Új elnevezéssel új vezetőt választott a tagság: Postai Dolgozók Szakszervezete néven működött tovább és országos titkárának Mundruczó Kornélt, a Budapest vidéki Postaigazgatóság Területi Szakszervezeti Bizottságának volt titkárát választották meg. A többi ágazati szakszervezet -első, külön-külön megtartott alakuló kongresszusán -szintén névváltoztatáson esett át. Így alakult meg a Távközlési Dolgozók Szakszervezete, a Távközlési Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Magyar Műsorszóró Dolgozók Szakszervezete. E négy nagy szakszervezetből a Távközlési Dolgozók Szakszervezete – megalakulásukat követően – nem csatlakozott a szövetséghez. A szövetség megalakulását követően a szakszervezeti elnöki tisztséget a szövetség vezetője töltötte be, a szövetséghez tartozó ágazati szakszervezetek vezetőit – a szövetségből való kiválásukig – a titkár, országos titkár illetve főtitkári cím illette meg. Nehéz, embert próbáló időszak várt az újonnan megválasztott országos titkárra: Mundruczó Kornélra. A megváltozott viszonyok között módosultak a szakszervezet feladatai is. A választást követő években a bérviták, bérharcok, a postások szerzett jogainak és a vagyonának megtartása került előtérbe. Az 1990. november 16-ra meghirdetett sztrájktól csak a 1990. november 6-án eredményesen befejezett egyeztető eljárás aláírása után állt el a szakszervezeti tagság.

1991 áprilisában került sor a posta új Kollektív Szerződésének aláírására. Néhány mondat erejéig érdemes visszatekinteni, melyek voltak azok az új elemek, amik a korábbi kollektív szerződésekben eddig nem szerepeltek: „A kollektív szerződés szabályozza az átszervezés technikai, technológiai váltás miatti munkahelymegszűnés esetén követendő eljárást. Ennek értelmében, ha az dolgozói rétegeket érint, a munkáltatónak megállapodást kell kötnie az illetékes érdekvédelmi szervezetekkel. A korábbinál egységesebb lett a munka díjazásának a szabályozása is a titkárok egységes fellépésének köszönhetően az új kollektív szerződés is 40, 60 és 120 százalékos túlmunkapótlékot határoz meg. Tovább él a pénzkezelési, az összevont munkahelyi, valamint a gépjárművezetési pótlék. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy szakszervezetünk lemondott volna az e tevékenységeknek az alapbérben való elismeréséről. A személyi jövedelemadó rendszerének változása, valamint a Magyar Posta Vállalat gazdasági helyzete miatt jelentős struktúraváltoztatásokra volt szükség. Az egységes ellátás végett a jövőben valamennyi -legalább 4 órában foglalkoztatott -főfoglalkozású dolgozó a mindenkori személyi jövedelemadó-mentes összeghatárának megfelelő étkeztetési támogatásban részesül. (Ez jelenleg havi 800 forint.)

A közönséggel közvetlen kapcsolatban állók kivételével függeléki hatáskörbe került a munkaruha-ellátás szabályozása, hasonlóképpen függelékben kell meghatározni a segélyezésben részesíthetők (szociálisan rászorulók) körét, valamint a segély mértékét és feltételrendszerét. A szerkezeti változás a PSZDK-hoz nyújtott kedvezmény összegét az átlagos igénybevételi szinten korlátozza…
A lakásállomással rendelkező postás dolgozók kedvezménye kiterjed:

• az előfizetési díj 75 százalékára (mely 20 impulzust is tartalmaz),
• havi 100 impulzus 75 százalékára,
• a távirat szolgáltatás 75 százalékára,
• új előfizetők esetén a belépési díj 50 százalékára.

A kollektív szerződés tartalmazza a vállalati üdültetés feltételeit, valamint a beutaltak által fizetendő térítési díjakat is.”

Az 1991-es év sok olyan kérdést hozott napvilágra, amelyekre a megalakulás pillanatában nem lehetett előre számítani, ezért a Postai Dolgozók Szakszervezete 1991. november 30-án rendkívüli kongresszust tartott. A másfél év után összehívott rendkívüli kongresszusra azért volt szükség, mert megjelentek olyan tényezők, melyek zavaróan hatottak: „A postásság a szakmai szétválást követően úgy ítélte meg, hogy ezt a nagycsaládot együtt kell tartani, mert a szakmai szétválás nem indok a teljes elkülönülésre. Sajnos, azonban egymásra vártunk. Tagszervezeteink önállóságukat hangsúlyozva és féltve több információt magukénak tudtak, és nem ismertük fel azt, hogy egy szövetség önmagában nem létezik… Belső életünk és működésünk sem volt mentes a kritikai megjegyzésektől… Ilyenek többek között az információs rendszer kiépítetlensége, működésének hiányosságai. Ilyen, és megítélésem szerint a legfontosabb: oktatási rendszerünk teljes elhanyagolása…Nem foglalkoztunk, pedig mindenképpen kell, a munkahelyek biztonságával kapcsolatos szakszervezeti igények megfogalmazásával hangzott el.”

Ennek a novemberi rendkívüli kongresszusnak – ahol a múlt hibáit meglátva, azokat felismerve, más szempontok előtérbe helyezésével új irányvonalat jelöltek ki – eredményei már 1992-ben mutatkoztak. 1993 januárjában a balatonfüredi titkári értekezleten Mundruczó Kornél, országos titkár így értékelte az eltelt egy évet: „Az 1992-es esztendőben a tavaszi, valamint az őszi bérmegállapodás eredményeképpen a postás dolgozók átlagbér növekedése a korábban tervezett 28 százalék helyett 28,7 százalékban teljesült… A kollektív szerződés 1992. július 1-i hatályú módosítása rögzítette az addig elért eredményeket, továbbra is garanciákat tartalmaz a foglalkoztatási biztonság kérdésében, valamint a létszámleépítés megakadályozásában…

Nagy jelentőségűnek értékeljük, hogy szakszervezetünk taglétszáma 1992-ben nem csökkent, egyes területeken kisebb-nagyobb mértékben növekedett… A balatonlellei postásüdülő tulajdonjogának visszaszerzésével jelentős kedvezményt tudtunk adni az üdültetés során szakszervezetünk tagjainak.”

1993 májusában üzemi tanácsi választások voltak. A PDSZ megválasztott ÜT-tagjai között alapszervi titkárok és SZB-titkárok is mandátumot szereztek. A tizenhárom tagú testület tagjai Kónya Lajos, debreceni TSZB-titkár személyében megválasztották az országos üzemi tanács elnökét.
A Postai Dolgozók Szakszervezete Titkárok Országos tanácsa 1994. évi áprilisi ülésén önsegélyző alapítvány létrehozását határozta el. Az alapítványt 1994. szeptember 8-án a Fővárosi Bíróság 5110. sorszám alatt nyilvántartásba vette. Az alapítvány kuratóriuma 1994. szeptember 27-i ülésén elfogadta az alapítvány szervezeti és működési szabályzatát, és megkezdte működését. A Postai Dolgozók Szakszervezetének 1994. június 7-én megtartott munkakongresszusán jelentette be Mundruczó Kornél országos titkár a szakszervezet kiválását a szövetségből. Miután a MATÁSZ és a Műsorszóró Szakszervezet már kilépett, illetve kilép a szövetségből, ezt kívánja tenni a PDSZ is…
Ezzel a bejelentéssel a PDSZ megtette első lépését a teljes önállósulás felé, mely előrevetítette az 1995 tavaszán sorra kerülő II. kongresszus programját.